Zsigmond Attila, a Budapest Galéria Igazgatójának megnyitón elhangzott gondolatai
Az év első kiállítása, vagy az év ELSŐ kiállítása? – merülhet fel bárkiben a kérdés a meghívó láttán.Csupán egyszerű tényközlésről van szó, vagy zászlóshajóról, a 2008. –évi MONO Galériás kiállítási évad érték-meghatározó,tekintély teremtő tárlatát, indító és alighanem nehezen felülüthető bemutatóját láthatjuk.Magam – a műtárgyak és a már megrendezett kiállítás láttán – az utobbi olvasat mellett döntöttem.
Mi tagadás a címet követően a kiállító művészek névsora is ezt az értelmezést erősíti.Ennyi ismert és méltán elismert, díjazott és kitüntetett alkotót megnyerni és kiállítani már részvételük felsorolásávalis erős hívó szó.i több együtt!A kiállítás kurátorai nem szerénykedtek, biztosra mentek és magasra tették a mércét.Jól indul a 2008.év.
Jó esetben gondolta gondolatot, kérdés kérdést szül.Tekintsük ezt jó esetnek,így tovább kérdezhetünk.Például azt,hogy ennek az egyedi és alkalmicsoportkiállításnak, vajon van-e és ha van mi a vezérelve,mi a válogatási vagy/és rendezési koncepciója? –
És ez akkor is kérdés,ha ilyen tartalmas és jól rendezett tárlatonmerül fel.Azt meg tudtam válaszolni,hogy hogyan is értem a címet.Ám az már zavarba hozott,hogy a kiállítás tárgyait összekapcsolja-e valamilyen elhatározott,nyilvánvaló tartalmi,mondanivalóbeli, vagy a kifejezésmód,az anyagválasztás és a technika szerinti együvé tartozás.
Ha a végére akarunk járni a dilemmának, két megoldás is kinálkozik.Az egyik szerint a tárlat egyéni utat járó meghatározó életművet alkotók alkalmi tárlata a kurátor szakmai leleményével utólag szerkesztve. Erre egyébként lehetőséget ad a tárlat mérete, így a bemutatott műtárgyak korlátozott száma és egyáltalán a galéria igényes otthonraasszociáló léptéke.
A másik lehetőség addig tágítani az összetartozás kereteit,míg nem lelünk olyan általános jellemzőt,ami minden ittlátható műre igaz.
Továbbbra is hangsúlyozva, hogy tárgyaiban de egészében is igen jó kiállításnak örülhetünk és talán éppen ezért – megoldásul kínálkozik közös tulajdonság gyanánt a feltétlen egyedi érték.Az érték ami alatt a magas művészi szinvonalat, a mesterségbeli tudás elmélyült és alkalmasint virtúóz használatát, a mondandó és a hozzárendelt kifejezésmód és nayaghasználat meggyőző egyben magától értetődő együtthatását értem.
A koncepciókutatás során idáig jutva döbbenhetünk rá arra,hogy mindkét megoldás igaz lehet,sőt nem is zárja ki egymást.Legalábbis ez a kiállítás erről győzhet meg minket.A siker visszamenőleg is igazol.
Talán egyetértenek velem abban,hogy az itt látható,élvezhető műtárgyak nem feszegetnek műfaji határokat, nem vonják kétségbe akár a műtárgyak létjogosultságát is,ám vállaljáksaját magukat műfajuk létrejöttének legeredetibb funkcióját és célját.Így aztán nem szorulnak külön magyarázatra.Ezekhez a képekhez és szobrokhoz nem kell használati utasítás,hiszen épp egyedi értékükokán gondolkodásra kényszerítenek és értésre ösztönöznek egy örömkiállítás egy élménykiállítás egymást is erősítő darabjai.
Nézzenek körül és élvezzék a nem mindennapi kinálatot!
- Csikszentmihályi Róbert emberi állatait vagy állati embereit a megszemélyesítés és formai átlényegülés varázslatait a párnán tipró kebles,furcsa frizurájú malas Macát vagy Rexit a királyi portrét.
- Gyulai Líviusz gazdagon komponált és metszett körkompozicióját a Carmina Burana aktfiguráival,madarakkal pillangókkal az Édenkert lankáin sorakozó életfák erdejében.
- Kopek Rita mindent csillogóvá nemvesítő,párás hamisítatlan városi Eső képeit a bizonyos értelemben a pusztulás hulladék jelképeivel, a lehullott lucskos avarral a gyűrötté deformálódott müanyag flakonnal.A színek és fények érzékeny kezelése élményt adóan szolgálja a témát.
- Kő Pál a Himnusz költőjének egy talán szokatlanul dinamikus,de hatásos szobrával kelt különös érdeklődést.
- Orosz István archaikus izű falai magyarul és angolul, valamint a Chateau-Chateau cimű grafikáit, karcait, soha nem volt építészeti kompoziciót, látszat architekturáit,melyek sokszor a virtuális térábrázolás abszurdjai,mindez valódiságot szuggeráló leheletfinom előadásban,
- Schrammel Imre múlandóság tábláit a samottos agyag mesterien,tudatosan esetleges használatával,formálásával és felületképzésével,komponált hasadásával és repedésével,melyekkel rendkivüli hatást ér el.
- Szemadám György klaszicizáló figurális sorozatának egyik fő művét a Madárház III-t. Az aprolékosan nemes múgonddal is kitűnően megfestett festői jelek kapcsolata – viszonya maga a kompozició,teret adva a kifejezésmód és a gondolat szűkebb és tágabb értelmezésének egyaránt.
- Szunyoghy András metszeteit,melyeket hívhatnak Édes élet – Nő-Pénznek, vagy Fejeknek az élet szeretetéről,igenléséről,már-már dionüszoszi élvezetéről árulkodnak,életleltárt készít és mutat nekünk,születéstől a halálig terjedőt,buja meztelen lovacskázástól a disznóölésig, a reális képelemeket gyakran szinte szürreálisan komponálva.
- Vagyóczky Károly talán kevésbé ismert alkotásainak egyikével lep meg minket. A szignó segítsége nélkül sokunk aligha vágná rá,hogy a hihetetlen pontosságú a minden pontnak vagy vonalnak nagy fontosságot tulajdonító és leginkább pénzgráfiáiról ismert mestert fedezhetjük fel a Fehér sziklák alkotójaként.Kitűnő meglepetés ez egy merőben más műfajban a festőiség boldog szabadságában.
- Vén Zoltán egy mai megkisértés parafrázissal provokál,csúfondárossággal szokatlan kompozicióban tárja elénk Krisztus és a Sátán örök harcát. A gonosz a rabságába ejtett, a papírsárkány deltoidjába zárt megfeszített Megváltót,mint sárkányt eregeti, a barokkból jól ismert,de itt furcsa csavarral alkalmazott fénynyalábokat idéző vonalrendszerben.
Ennyit az én élményeimről,most Önök következnek. A bevezetőben a galériáról,mint egy igényes otthon asszociációjáról beszéltem.Ezért befejezésül csak annyit – remélem az Önök nevében is mondhatom – szívesen laknék együtt a kiállítás műtárgyaival.
Zsigmond Attila